A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség többrendbeli rablás bűntette, szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 49 éves férfival szemben, aki a vád szerint tavaly tavasszal nőket támadott meg, és elsősorban értékeik megszerzése érdekében – egyes esetekben súlyosan – bántalmazta őket, olvasható a Fővárosi Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A vád szerint a férfi 2014 márciusa és 2014 májusa között Budapest huszadik kerületében, valamint Dunaharasztin nyolc nő sérelmére követett el súlyos, erőszakos jellegű bűncselekményeket.
A vádlott valamennyi esetben követte az éjszakai, illetve hajnali órákban az utcákon egyedül sétáló nőket, majd elsősorban az értékeik megszerzése érdekében hátulról rájuk támadt, és bántalmazta őket, ennek során legtöbbször ököllel ütlegelte, megrúgta, fojtószorítással a földre kényszerítette a sértetteket. Az egyik megtámadott nő a fojtószorítás miatt eszméletét vesztette, ezáltal védekezésre képtelen állapotba került. A vád szerint a vádlott ezt kihasználva a sértettel erőszakkal közösült.
A férfi az esetek nagy részében a bántalmazást követően a sértettek táskáját erőszakkal elvette, majd elmenekült a helyszínről. A vádlott a támadások során valamennyi sértetteknek különböző súlyosságú sérüléseket okozott; volt olyan nő, aki az ököllel bántalmazás következtében orrcsonttörést szenvedett.
A jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben a kerületi ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A vád tárgyává tett bűncselekmények törvény szerinti büntetési tétele – a többszörös visszaesői minőségre, valamint bűnhalmazatra is figyelemmel – két évtől tizennyolc évig terjedő szabadságvesztés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!