Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az előzményekről az MTI-nek pénteken elmondta: tavaly március 24-én a zalaegerszegi főposta telefonközpontjában egy külső cég dolgozói a használaton kívüli gyengeáramú kábelek elbontásán dolgoztak. Az egyik szerelő létrán mászott fel egy szerverszekrény tetejére, hogy hozzáférjen az ott lévő kábelekhez.
A munka során a 41 éves férfi a fejével hozzáért a mennyezeti lámpatesthez, amelytől olyan erősségű áramütést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vizsgálat kiderítette, hogy a telefonközpont termében az egyik lámpasor fénycső armatúráit még 1994-es felszerelésükkor hibásan rögzítették. A védővezeték helyére a fázist kötötték, így pedig az egész lámpatest feszültség alá került.
A Zalaegerszegi Városi Ügyészség egy 43 éves keszthelyi férfi ellen emelt vádat, mert az ő feladata volt az elektromos rendszerek időközönkénti felülvizsgálata. Figyelmetlensége és a mérőműszer helytelen használata miatt azonban nem vette észre a hibás bekötést, illetve azt, hogy a lámpatest feszültség alatt van.
A karbantartónak foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelni – tette hozzá a zalai főügyészség szóvivője.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!