Varga Zoltán tájékoztatása szerint a három férfit két napja érték tetten egy salgótarjáni garázsban, ahol éppen az egy kilogrammos csomagokba porciózott dohányt pakolták. Az áru származását nem tudták igazolni, egyikük azt mondta, hitelre vásárolta azt a nyíregyházi piacon, csomagját kétezer forintért, és azt remélte, hogy haszonnal adhatja tovább.
A NAV pénzügyőrei a több mint kétmillió forint értékű árut és a szállításhoz használt gépkocsit lefoglalták, a férfiak ellen orgazdaság miatt indítottak eljárást.
Több mint félmilliárd forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Nyíregyházán és a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon – közölte a NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense május 13-án.
Egy nyíregyházi raktárba az erős dohányszag miatt nyitottak be a nyomozók, ott egy cigarettával „roskadásig” megpakolt kamion parkolt, továbbá 24 kilogramm vágott dohány is előkerült. A sajtóreferens megjegyezte: az sem kizárt, hogy a raktárban korábban illegális cigarettagyártó üzem működött.