Kihallgatták a rendőrök Rékasi Károlyt – tudta meg a Borsonline.hu. Az első hír, amely a szerkesztőségükhöz eljutott, arról informált, hogy a színészt gyanúsítottként hallgatták ki, mert a balesettel kapcsolatban felmerült a színész felelősségének lehetősége is. A portálnak a rendőrségi források ezt nem erősítették meg, azt azonban igen, hogy valóban meghallgatták a színészt – tanúként.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a színművész másfél hónappal ezelőtt Budapest XXII. kerületében szenvedett balesetet, motorja egy autóval ütközött össze a Háros és Gyönyszem utca sarkán. A Barátok közt színésze fejsérülést, valamint boka-, medence- és combcsonttörést szenvedett, megoperálták. Három héttel később hagyhatta csak el a kórházat.
A baleset körülményeiről részletesen itt írtunk. Rékasi egy autót próbált megelőzni, amikor az balra fordult, és összeütköztek. A nyomozásban a féknyomoknak lesz nagy jelentőségük, ezek hiánya akár a színész felelősségét is felvethetik; továbbá a helyszíni szemle és a rendőrségi fotók szolgálhatnak döntő bizonyítékként a felelősség megállapításában.
A Borsonline.hu megkérdezte Rékasi Károlyt is, mi mindenről faggatták a balesete kapcsán. Ő nem tagadta, hogy kihallgatták, de amikor a féknyomokkal kapcsolatban érdeklődtek, a színész azt közölte: ügyvédje tanácsára nem nyilatkozik az ügyben.