Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze október 17-én több pontban pontosította, illetve módosította a vádat, azonban a tényállást és a minősítést alapvetően fenntartotta.A tárgyaláson a vádlottak többsége reagált a módosított vádpontokra.Hagyó Miklós elsőrendű vádlott nem kívánt észrevételt tenni, viszont védőjének, Kádár Andrásnak a kérdésére az ügyész elmondta: Hagyó Miklós minősítését nem érinti a vádmódosítás.Antal Attila harmadrendű vádlott, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója a módosított vádirattal kapcsolatban annyit mondott, hogy a közlekedési vállalat fontos dokumentumainak hiányában nem értékelhető a cég működése.Több vádlott és a hozzájuk kapcsolódó védők indítványozták, hogy a bíróság a vádmódosítás miatt idézzen be további tanúkat és rendeljen ki további szakértőket. Homonnai János ügyész ugyanakkor az újabb bizonyítási indítványok elutasítását kérte.Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró elutasította a vádlottak és védőik indítványait, és befejezte a bizonyítási eljárást. A bíró ismertette a per utolsó szakaszának menetét. Homonnai János ügyész négy napot kért perbeszédének elmondására, azt október 15-én, 20-án, 22-én és 27-én fogja ismertetni, esetenként 7 órán keresztül.A védőbeszédek november 12-én kezdődnek, először a 11-15-ödrendű vádlottak védői szólnak védencük érdekében. A törvényszék további napként november 17-ét, 19-ét, 24-ét, 26-át és december 1-jét jelölte ki a védőbeszédekre. Ha nem tudják befejezni, akkor még december 8-a és 10-e is a rendelkezésükre áll. A tervek szerint a vádlottak december 10-én szólhatnak az utolsó szó jogán, majd még karácsony előtt megszülethet az elsőfokú ítélet.A volt szocialista főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától 2011 júniusáig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezhet. A kiemelt büntetőügy áthelyezéséről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke döntött.Kecskeméten 2012. június 13-án kezdte meg a bizonyítási eljárást Hadnagy Ibolya bírói tanácsa. A Kecskeméti Törvényszék viszont 2013 decemberében illetékessége hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez. Ezután a Kúria arról döntött, hogy ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a Hagyó-pert. Az újrakezdett per első tárgyalását 2014. július 1-jén tartották meg Kecskeméten.Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.
Hagyó-per: karácsony előtt ítélet születhet
Befejeződött a bizonyítási eljárás, és október 15-én kezdődik az ügyészi perbeszéd.
2015. 09. 29. 17:25
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!