Kertész utcai verekedés: újabb gyanúsított adta fel magát

Az ügyben öt embert továbbra is keresnek.

MTI
2015. 09. 28. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményükben felidézték: szeptember 20-án 0 óra 23 perckor egy VII. kerületi, Kertész utcai szórakozóhely előterében ismeretlenek bántalmazták a biztonsági személyzetet, és négy ember megsérült. Az egyik támadónál „gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver is volt”, amelyből több lövést adott le.

A garázdák közül a rendőrség J. Lászlót és F. Gyulát elfogta, majd gyanúsítottként kihallgatta.

Társuk, Sz. Ferenc hétfő délelőtt jogi képviselője kíséretében, önként jelentkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

J. László ellen csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés, F. Gyulával és Sz. Ferenccel szemben csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt a BRFK Kiemelt Ügyek Főosztálya folytat eljárást. A rendőrség előzetes letartóztatásuk indítványozására tett előterjesztést.

A fővárosi rendőrök azonosították a férfiak öt társát is, Balogh József 44 éves szigetbecsei, Máté János 35 éves budapesti, Petri Róbert 36 éves hatvani, Kiss István 42 éves budapesti és Beri Gyula 24 éves kocsordi lakost – olvasható a rendőrség honlapján, ahol fényképüket is közzétették.

A rendőrség a garázdák további ismeretlen társait is keresi még – írta a BRFK.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.