Késeléssel végződött a közlekedési vita

A gyanúsított a másik sofőrt leszorította az útról, majd megütötte és megszúrta.

MNO
2015. 09. 30. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság K. András 39 éves budapesti lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított szeptember 28-án 17 óra körül egy vélt vagy valós közlekedési helyzet eredményeként személygépkocsijával Bükkábrányban leszorított egy autóst, így kényszerítve őt megállásra – írja honlapján a rendőrség.

A 39 éves férfi előzetes szóváltást követően megütötte a sértettet, majd egy késsel több helyen is megszúrta. A megtámadott autós a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügy későbbi gyanúsítottja az eset után elhagyta a helyszínt – teszik hozzá.

A lakossági bejelentést követően az ügyben indított nyomozás eredményeként a rendőrök huszonnégy órán belül azonosították, majd elfogták K. Andrást, és előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi kihallgatásán beismerte tettét – közölte a rendőrség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.