A gól nélküli döntetlennel végződött Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A rendőrség a meccset követő éjszaka 51 embert állított elő a rendbontások miatt. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a budapesti Groupama Arénánál. A történtek során a szurkolók és a rendőrök közül 38-an sérültek meg.A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki közleménye szerint fotók alapján további gyanúsítottakat keresnek. Azt írták: a jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottak szeptember 3-án és másnap a Magyarország–Románia labdarúgó-mérkőzést megelőzően és annak idején Budapest V. és IX. kerületében garázdálkodtak. A rendőrök a bűncselekmények helyszínén, illetve azok közelében 18 férfit, míg az azóta tartó nyomozás eredményeként további 11 embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként.Itt és itt nézheti meg a rendőrség által keresett gyanúsítottak fotóit.A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható emberek pirotechnikai eszközöket használtak, hangoskodtak, parkoló gépjárműveket, közterületi padokat, székeket rongáltak meg, valamint bántalmazták a velük szemben intézkedő rendőröket. Közülük húsz ember ellen csoportosan elkövetett garázdaság, hét ember ellen hivatalos személy elleni erőszak, kettejükkel szemben pedig csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indult eljárás. Egy férfi ügyét pirotechnikai eszköz tiltott használata miatt a X. kerületi rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretein belül vizsgálja.A hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésével gyanúsítható személyek ügyét a Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálja – olvasható a BRFK közleményében. A mérkőzés előtti napon, illetve a meccs napján, a rendőrökkel szembeni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség már több mint tíz embert állított eredményesen bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük több vádlottat a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt, míg másokat felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott, egyúttal a terhelteket határozott időre eltiltotta a sportrendezvények látogatásától.A rendőrség szeptember 7-én azt közölte, hogy 120 embert keresnek a labdarúgó-mérkőzés előtt a belvárosban történt garázdaság miatt. Azt írták: „csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” indítottak eljárást. A mérkőzés miatt zárt kapuk mögött kell lejátszani a Feröer szigetek elleni Eb-selejtezőt, Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint még örülhetünk, hogy nem vontak le pontot.
Magyar–román: nincs meg minden gyanúsított
További gyanúsítottakat keresnek a rendőrök a garázdaságok miatt.
2015. 09. 25. 10:08
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!