Tizenegy évet kapott a gyermekét az ablakon kilökő nő

Az ítélet nem jogerős.

MTI
2015. 09. 30. 15:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Ferenc elmondta, hogy a törvényszék megszüntette az asszony szülői felügyeleti jogát. Az elkövető legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.Az asszony egy operáció után alig mozdult ki otthonról, gyermekét a lakásban tartva nevelte, visszahúzódó életvitelre rendelkezett be. A kislány nagyon sokat hiányzott az óvodából. Az édesanya az óvoda vezetőjével sem volt hajlandó beszélni, ezért a gyámhivatal védelembe vételi eljárást indított – ismertette a szóvivő.A nő attól tartott, hogy a gyámhivatal elveszi tőlük a kislányt. 2014. március 18-án, miután összeveszett a férjével, arra az elhatározásra jutott, hogy gyermeke elvesztését csak úgy kerülheti el, ha a kislány és saját életét is kioltja.Az asszony a második emeleti gyermekszoba ablakán kilökte a gyermeket, majd utánaugrott. A kislány többszörös koponyatörést, csigolya- és keresztcsonttörést és súlyos zúzódásokat szenvedett, hosszú ideig életveszélyes állapotban volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.