Kertész utcai verekedés: nőtt a gyanúsítottak száma

A bíróság újabb négy ember előzetes letartóztatását rendelte el.

MTI
2015. 10. 08. 20:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a gyanúsítottak közül hatan vannak előzetes letartóztatásban, ketten lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állnak, két további társuk pedig szabadlábon védekezik. Egy gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozásáról a nap folyamán dönt a kerületi ügyészség.

A főügyész felidézte: az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékes főosztálya nyomoz csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt.

A csütörtökön letartóztatottakkal kapcsolatban Ibolya Tibor azt írta: a megalapozott gyanú szerint tagjai voltak annak a 10-15 fős társaságnak, amely szeptember 20-án éjfél körül egy VII. kerületi, Kertész utcai szórakozóhely előtt bántalmazta a biztonsági őröket, illetve azok segítőit.

Az újabb négy gyanúsítottat a Budai Központi Kerületi Bíróság a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt helyezte előzetes letartóztatásba. A végzés a gyanúsítottak és védőik fellebbezése miatt nem jogerős.

A biztonsági őrökre támadó társaság további tagjainak azonosítása és felkutatása továbbra is folyamatban van – tette hozzá a főügyész.

A rendőrség akkori közlése szerint a szórakozóhely előterében alakult ki a szóváltás, majd az akkor még ismeretlen elkövetők bántalmazták a biztonsági személyzetet, a történtek során négyen megsérültek. Az egyik támadónál egy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver is volt, amelyből több lövést adott le.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.