A tájékoztatás szerint a szolgálaton kívüli rendőr őrmester tavaly július 12-én késő este tardonai lakásáról már ittas állapotban indult el krosszmotorjával a településen lakó egyik ismerőséhez, akinél aznap baráti összejövetelt tartottak.A rendezvényen a rendőr az ismerősei és 21 éves unokatestvére társaságában tovább italozott, majd beindította az egyébként egy személy szállítására alkalmas motorkerékpárját, és az ülésen hátracsúszva a jármű vezetését átengedte ittas unokatestvérének. A motorkerékpárral, amely több szempontból is alkalmatlan volt a biztonságos közlekedésre, bukósisak nélkül indultak el, majd nem megfelelően választották meg a sebességet, emiatt lesodródtak az úttestről és egy beton villanyoszlopnak ütköztek.A járművet vezető fiatalember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, míg a rendőrt a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.A Miskolci Nyomozó Ügyészség a rendőrt járművezetés halált okozó tiltott átengedésének bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt az illetékes Kazincbarcikai Járásbíróságnak – olvasható a közleményben.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a rendőr az eset után leszerelt, szolgálati viszonya megszűnt.
Tragédia részegen – vádat emeltek a volt rendőr ellen
Motorral hajtottak villanyoszlopnak.
2015. 10. 01. 8:14
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!