Felmentették az FKF Zrt. volt vezetőjét

Bielek Péter az eljárásban mindvégig tagadta bűnösségét.

MTI
2015. 11. 09. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bielek Péter ellen 2012 júniusában emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt. A volt vezérigazgató az eljárásban mindvégig tagadta bűnösségét.

A vádirat szerint a fővárosi cég volt vezetője összejátszott a hulladéklerakó metánmentesítésére kiírt pályázat nyertes cégének vezetőjével, és ezért az indokoltnál mintegy 70 millió forinttal többet fizettek ki a munkálatokra.

A törvényszéken az iratismertetés és a perbeszédek elhangzása után a volt vezérigazgató és bűnsegédlettel vádolt társai az utolsó szó jogán bűncselekmény hiányára hivatkozva a felmentésüket kérték, míg az ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett javaslatot.

A bíróság végül úgy döntött, az eljárás során nem volt bizonyítható, hogy a volt vezérigazgató szándékosan megszegte volna a kötelezettségét.

A törvényszék rövid indoklása szerint nem volt bizonyítható az sem, hogy a pályázatban meghatározott összeg a piaci árat jelentősen meghaladta volna, és ezzel az FKF Zrt.-nek kára keletkezett volna.

Jelezték, a cég közbeszerzési bizottságának a pályázattal kapcsolatos döntését, amelyben az összeg is szerepelt, az egykori vezérigazgató ténylegesen nem is tudta volna befolyásolni.

A törvényszék ugyancsak felmentette a hűtlen kezelés bűntettében való részvétel vádja alól Bielek Péter két társát, továbbá annak a nyíregyházi cégnek a vezetőjét is, amelyiknek az FKF Zrt. a munkáért a pénzt kifizette; utóbbi ügyvezetőt sikkasztással gyanúsították.

Az ügyészség a határozat ismertetése után nem jelentette be, hogy fellebbezni kíván az ítélettel szemben, így arra a törvény szerint három nap gondolkodási ideje van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.