Holtan találták a feltételezett elkövetőt

Kora délután Tök község határában találtak rá a rendőrök.

MTI
2015. 11. 17. 18:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beluzsárné Belicza Andrea közölte: a haláleset körülményeinek tisztázására a Budaörsi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított.

A megyei rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja, hogy a férfi az emberölés elkövetésével milyen módon hozható összefüggésbe – tette hozzá a szóvivő, aki kedd reggel tájékoztatott arról: zsámbéki családi házában holtan találtak egy nőt hétfőn kora este. A holttestre a nő egyik hozzátartozója talált rá, majd az első vizsgálat megállapította, hogy az asszonyt megölhették.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, később pedig a bűncselekménnyel összefüggésben elrendelte egy pilisszentiváni férfi körözését. Kedd délelőtt a rendőrség honlapján azt írták, hogy Veress Lajost és az általa használt személyautót keresik, és a lakosság segítségét kérték.

A rendőrségi közlemény szerint a nyomozás és az adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a férfi a bűncselekmény elkövetését megelőző órákban a helyszínen tartózkodott, kihallgatása szükségessé vált. A férfi holttestére kora délután Tök község határában találtak rá. A rendőrök nem állampolgári bejelentés alapján jutottak el a helyszínre – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.