A vádirat szerint a rendőrök közül hatan útdíjellenőrző, ketten pedig baleseti helyszínelő szolgálatot láttak el tavaly március 24. és június 10. között az M43-as autópályán. Utóbbiak feladata volt az is, hogy a gépkocsis járőrözés mellett segítsék az útdíjellenőrzőket az igazoltatásoknál.
A vádlottak a szolgálatuk során – összesen kilencven esetben – a vádhatóság szerint pénzt fogadtak el a megállított személygépkocsik, teherautók vezetőitől. A kenőpénzért cserébe – hivatali kötelességüket megszegve – legtöbbször nem ellenőrizték a nyilvántartásokban a gépjárművek és a sofőrök adatait, és többször előfordult az is, hogy a rendőr fújta meg az alkoholszondát a vezető helyett. A vádlottak a bankjegyeket – amelyek között 50-100 eurós címletek is előfordultak – az alsónadrágjukban, a zoknijukban, a zseblámpájukban, illetve a szolgálati gépjárműben rejtették el.
Az ügyész valamennyi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés, valamint pénzbüntetés kiszabását kérte.
A vádlottakat tavaly júniusban – amint ez az egyik vallomásból a tárgyaláson kiderült – egy állománygyűlésen vették őrizetbe, a szolgálati jogviszonyuk szeptemberben szűnt meg.
A tárgyaláson valamennyi vádlott megtagadta a vallomástételt, és kettejük kivételével a bűncselekmények elkövetését is tagadták. Az eljárás során csupán három vádlott tett érdemi vallomást, ezek abban egyeztek, hogy a lebukás veszélyének csökkentésére csak külföldieket állítottak meg, és kisebb szabálytalanságok – például a tompított fény használatának elmulasztása – miatt fogadtak el pénzt azért, hogy ne szabjanak ki bírságot. A nap végén a kapott összeget a járőrpárok tagjai elfelezték.
Az egyik vádlott azt állította, szolgálatonként 30-40 eurót, egy másik szerint 100-120 eurót szedtek össze fejenként. Az egyik, baleseti helyszínelőként dolgozó férfi a meghallgatása során azt mondta, nem szeretett közös szolgálatban lenni két vádlott-társával, mert ők nagyon gátlástalanok voltak.
A tárgyaláson levetítettek egy felvételt, amelyet a rendőrök szolgálati gépkocsijának belsejében és a jármű tetején elhelyezett rejtett kamerákkal készítettek. Ezen látszott, ahogy a vádlottak a sofőröktől kapott okmányokból bankjegyeket vettek ki, majd azokat elrejtették.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!