Milliós nyomravezetői díj az érdi gyilkosság ügyében

Nemrégiben a mendei kettős gyilkosság ügyében is ezt tette a Pest megyei rendőrfőkapitány.

MTI
2015. 11. 25. 19:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

November elsején este egy idős házaspárt találtak holtan érdi családi házukban. Már az első szakvélemény megállapította, hogy a halálukat idegenkezűség okozta, így megindult a nyomozás ismeretlen tettes ellen, de még nem vezetett eredményre – idézte fel az esetet Beluzsárné Belicza Andrea.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vezetője nettó egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a gyilkos mielőbbi megtalálása érdekében. A pénz a tettes személyét, a bűncselekmény körülményeit érintő pontos, érdemi információval rendelkezőnek fizethető ki. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli – mondta a szóvivő.

Hozzátette: a Mendén októberben elkövetett gyilkossági ügyben is érvényben van egy, szintén egymilliós nyomravezetői díj. (A Pest megyei településhez tartozó Pusztaszentistvánon szintén egy idős párt öltek meg.)

Mindkét bűncselekménnyel kapcsolatban a PMRFK bűnügyi osztályán vagy telefonon a (06-1) 236-28-83-as, valamint az ingyenes (06-80) 555-111-es számon és a központi segélyhívókon várják a bejelentéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.