Vádat emeltek a gyermekeit fojtogató nő ellen

Az ügyészség szerint a gyerekek azért maradhattak életben, mert az anya úgy vélte, a gyermekei meghaltak.

MTI
2015. 11. 10. 20:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyugyi Csilla közlése szerint a fiatal nő, aki prostitúcióból élt, illetve családjától, ismerőseitől kért pénzt, egyedül nevelte két gyermekét, akiket elhanyagolt, sőt bántalmazott is. A gyerekek óvodába nem jártak, gyakran a szomszédok adtak nekik enni, ő maga pedig gyógyszert szedett és ivott.

A nő 2014 májusában költözött gyermekeivel egy százhalombattai albérletbe, amelyet augusztusban kellett elhagynia. Ekkor egész nap csomagolt, miközben több nyugtatót is bevett, majd az esti órákban búcsúlevelet írt, amelyben arra utalt, hogy gyermekeivel és magával is végez. A késő esti órákban a nő a két gyereket zsineggel addig fojtogatta, amíg azt hitte, hogy meghaltak. Ekkor megijedt és a szomszédtól kért segítséget, aki értesítette a mentőket; a nő is így tett.

Az ügyészség álláspontja szerint a gyerekek csak azért maradhattak életben, mert az anya úgy vélte, a gyermekei meghaltak.

A Pest Megyei Főügyészség több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja a nőt – közölte Gyugyi Csilla.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.