Vádemelés jöhet a sikkasztó ellen

A budapesti férfi ügyvezetőként a lakások értékesítéséből befolyt pénz egy részét a sajátjaként kezelte.

MTI
2015. 11. 10. 19:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BRFK keddi, a rendőrség honlapján megjelent közleményében azt írta: az 56 éves férfi ellen sikkasztás és hűtlen kezelés, négy társa ellen bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást.

Közölték: a gyanú szerint J. István 2004 szeptemberében megállapodást kötött két ír férfival arról, hogy a cége tulajdonában lévő, a VIII. kerületi József utcai és Lovassy utcai telkeken közösen felépíttetnek, majd értékesítenek egy 96 lakásos társasházat.

A sértettek 2010 februárjában tettek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert szerintük a budapesti férfi ügyvezetőként az értékesítésből befolyt pénz egy részét a sajátjaként kezelte, valamint egyes lakásokat jelentősen áron alul adott el családtagjainak, barátainak.

A nyomozók megállapították: J. István megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 19 ingatlan vételárával nem számolt el cége felé, valamint több lakást az értékénél alacsonyabb áron adott el négy társának.

A BRFK befejezte az öt ember ellen indított eljárást és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.