Eloltották a tüzet a halálos baleset helyszínén

Egy cseppfolyós nitrogént szállító tartályautó és egy személyautó ütközött az M2-esen.

MTI
2016. 01. 10. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csámpai Attila korábban elmondta, hogy az ütközést követően mindkét kocsi kigyulladt és a vízelvezető árokba csapódott. A kamion szállítmánya miatt minden eshetőségre felkészülve 100 méteres sugarú biztonsági zónát jelöltek ki, eközben több mint 20 tűzoltó oltotta a lángoló járműveket. A helyszínen tartózkodik a megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálata is – tette hozzá a szóvivő. Utóbb kiderült, hogy mindkét járműben csak a gépkocsivezető utazott, közülük a személyautó vezetője annyira összeégett, hogy nem lehetett rajta segíteni. A tartálykocsi sofőrje sokkot kapott, de nem sérült meg.

Csámpai Attila az MTI-nek elmondta, hogy a tartálykocsiban kilencezer liter cseppfolyós nitrogént szállítottak. A tartály leszakadt a vezetőfülkéről, majd oldalára borult, a benne lévő anyag azonban nem jutott a szabadba.

Az M2-es autóút 25-ös kilométerénél történt karambol helyszínén jelenleg az utómunkálatok folynak, ezek akár estig is eltarthatnak. A tartálykocsi tartalmát át kell fejteni, ezután következhet a nehézgépjármű daruval történő kiemelése – magyarázta a szóvivő. Az autóutat teljes szélességében lezárták, a mentés végéig a forgalmat a rendőrök a szomszédos benzinkút parkolóján keresztül terelik. A megyei rendőr-főkapitányság honlapján olvasható információk szerint Fót felől nem lehet az M2-esre hajtani. A baleset körülményeit a rendőrség és a katasztrófavédelem is vizsgálja, egyebek mellett iparbiztonsági szemlét és tűzvizsgálatot is tartanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.