Az alezredes elmondta, hogy a kampány mindkét érintett felet megcélozza: az autósok figyelmét felhívja a gyalogosok és a kerékpárosok jelenlétére, utóbbiakét pedig arra, hogy szabályosan közlekedjenek. Plakátokon, valamint televíziós és rádiós szpotokban helyeznek el hirdetéseket – tette hozzá.
Kiss Csaba közlése szerint a gyalogosok és a kerékpárosok tipikusan lakott területen belül szenvednek balesetet, amelynek következménye gyakran súlyos sérülés, maradandó károsodás vagy halál. Az alezredes arról is beszélt, hogy a kampány keretében több mint háromszázezer láthatósági eszközt, így például fényvisszaverő mellényeket és kerékpároslámpákat szerzett be a rendőrség.
Olyan helyeken szeretnének előadásokat tartani, ahol el tudják érni az érintett rétegeket. Az iskolásokhoz könnyebben el tudnak jutni, az idősebbeket egyebek között orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban és postákon próbálják megszólítani – mondta Kiss Csaba.