Próbaidőt kapott Gulyás Márton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Leszerelték az NVI és NVB tábláit, az épületet pedig teleplakátolták a népszavazási döntés kihirdetése után.

MTI
2016. 03. 22. 19:53

Az igazságügyi szakértői vélemény alapján a rongálással több mint 38 ezer forint – meg nem térült – kár keletkezett. Az V. és XIII. kerületi ügyészség G. Márton Ferencet garázdaság vétségével vádolta, és közérdekű munkavégzés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. A keddi tárgyaláson a vádlott a terhére rótt bűncselekményt a tények vonatkozásában részben beismerte, de védőjével arra hivatkoztak, hogy a rongálás nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának az Alaptörvényben biztosított kereteit, valamint a cselekmény nem volt alkalmas félelem keltésére.

A védelem a vádlott felmentését indítványozta. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, súlyosbító körülményként értékelték viszont a cselekmény előre kiterveltségét, hogy a vádlott ellenállt a rendőri intézkedésnek, valamint – mint a törvényszék kiemelte – „a köznyugalom elleni bűncselekményeknek mind a jelen bíróság illetékességi területén, mind pedig az országos szinten is jelentősen elszaporodott voltát”.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett – olvasható a törvényszék közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.