Ügyvéd vezette bűnbanda tagjai ellen emeltek vádat

Ukrán embereknek játszottak át cégeket. Olyan is volt köztük, aki egy mukkot sem értett a magyar papírokból.

MTI
2016. 03. 29. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a büntetőügyekben jártas helyi ügyvéd néhány évvel korábban határozta el, hogy meggazdagodása érdekében létrehoz egy prostitúcióval, illegális cigarettaforgalmazással, valamint gazdasági társaságok színlelt értékesítésével és vagyonuk eltüntetésével foglalkozó bűnszervezetet. Az ügyvéd a magyar cégtulajdonosoktól esetenként félmillió forintot kért azért, hogy a cégüket olyan ukrán embereknek játssza át, akik nem akarják működtetni, ténylegesen nem fizetnek érte, sőt ők kapnak néhány ezer forintot a szükséges okiratok aláírásáért. Olyan is előfordult, hogy az ügyvéd megtévesztette a magyarul nem értő ukránokat, akik azt hitték, hogy magyarországi munkavállalással kapcsolatos iratokat írnak alá – ismertette a főügyész.

Elmondta, az ügyvéd egyik társának az volt a feladata, hogy felkutassa az eladni szándékozott cégeket és az új ukrán tulajdonosokat, másik társa a lakásán biztosított székhelyet az így külföldi tulajdonba került társaságoknak. Ezzel a módszerrel negyvenkilenc magyar vállalkozás került ukrán tulajdonosok nevére.

A cégek közül hatnak jelentős – esetenként több tízmillió forintos – vagyona volt, ezt azonban a korábbi magyar tulajdonosok az ügyvéd és társai segítségével maguknak tartották meg. Ezekből az összegekből főként az adótartozásokat kellett volna kifizetni.

A negyvenezer oldalnyi nyomozati irat feldolgozása után a bűnszervezetben elkövetett csődbűncselekménnyel és közokirat-hamisítással vádolt, előzetes letartóztatásban lévő ügyvéddel és két társával szemben fegyházbüntetés kiszabására, foglalkozástól eltiltásra és vagyonelkobzásra, a többi harminchét vádlott – a cégek magyar eladói és ukrán vevői – esetében ennél enyhébb büntetésre tett indítványt az ügyész a bíróságnak, közölte Zsíros Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.