Vádat emeltek Gömöri Zsolt ellen

A hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást azonban bizonyítottság hiányában megszüntették.

MTI
2016. 08. 26. 11:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője pénteken azt írta az MTI megkeresésére, hogy a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2009 áprilisa és 2014 júliusa között az MPB-hez befolyt támogatói befizetések után az érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságoknak, valamint egy sportklubnak úgynevezett közvetítői jutalékot fizettetett ki indokolatlanul.

A gazdasági társaságok, valamint a sportklub képviselői nem működtek közre ténylegesen a támogatási szerződések előkészítésében és létrejöttében, így jogtalan és indokolatlan volt a részükre jutalék jogcímén történt kifizetés – hangsúlyozta Bagoly Bettina.

A jutalékot az MPB számlájáról utalták át a társaságoknak, illetve négy alkalommal a kiszámlázott összeget készpénzben vette fel a vádlott az MPB házipénztárából. A fentiek szerinti sikkasztás elkövetési értéke összesen mintegy tizenötmillió forint.

A vád szerint továbbá a korábbi elnök 2014 szeptemberében egy bérbe adott minibusz eltulajdonítása miatt kártérítés címén jogosulatlanul és indokolatlanul utaltatott át hárommillió forintot az MPB számlájáról a saját ügyvezetése alatt álló cégnek.

A vádlott szabadlábon védekezik, vele szemben a kerületi ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta – írta Bagoly Bettina, hozzátéve: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az egyéb részcselekmények vonatkozásában hűtlen kezelés bűntette miatt folytatott nyomozást, így a vádlott vitatott végtörlesztésével kapcsolatos ügyrészt bizonyítottság hiányában megszüntette.

Az MPB vezetőivel kapcsolatban tavaly május elején robbant ki botrány, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt elnök 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a szervezettől hitele végtörlesztésére. A bizottságot emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, például vezetőinek indokolatlan utazásaival. Tavaly júniusban Gömöri Zsolt lemondott elnöki posztjáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.