A tájékoztatás szerint a hatóság hamis növényvédő szer tárolásának gyanújáról kapott közérdekű bejelentést májusban, majd az ügyben érintett Pest megyei nagykereskedő raktárában több mint 1400 liternyi gyomirtó szert foglaltak le. A termék származási országa, csomagolása ugyanis nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem pedig a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek.
A feltárt információk alapján a Nébih országos ellenőrzés-sorozatot indított: kilenc megyében és Budapesten összesen 24 helyszínen tartott vizsgálatot. Az akció során további 2700 kilogrammnyi, a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek nem megfelelő növényvédő szert vont ki a forgalomból. A tételek értéke csaknem 28 millió forint.
A Nébih felvette a kapcsolatot a készítmények hazai engedélytulajdonosaival, akik a minták és a csomagolások ismertetőjegyei alapján igazolták, hogy a termékeket nem ők gyártották, és nem is járultak hozzá azok előállításához. Ez alapján a lefoglalt növényvédő szerek hamisított terméknek minősülnek. A zárolt mennyiségen túl a Nébih elrendelte további 2900 kilogrammnyi növényvédő szer visszahívását.
Az országos akció eredményeként a hatóság csaknem 12 ezer hektárnyi termőterület növényvédő szeres kezelésére elegendő illegális terméket vont ki a forgalomból. Az eljárás folyamatban van.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!