Csaknem 300 millió forint adót csalt el egy magyar vállalkozó

Az így megszerzett vagyonból pizzériát nyitott.

MTI
2016. 11. 18. 8:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a férfi két cége képviseletében az unióból, elsősorban Szlovákiából szerzett be műszaki cikkeket és háztartási gépeket, amelyeket Magyarországon értékesített kiskereskedőknek. Áfa-bevallásaiban belföldi beszerzést tüntetett fel, mintha az árukat Magyarországon vette volna, és árbevételének jelentős részét is eltitkolta, így összesen 299 millió forint áfát csalt el.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi és felesége az így megszerzett vagyonból egy új pizzéria építését és nyitását finanszírozta. Emiatt költségvetési csalás mellett, 34 millió forint összegre elkövetett pénzmosás miatt is felelniük kell.

A tájékoztatás szerint az ügyön több mint hetven pénzügyi nyomozó, adórevizor és informatikus dolgozott egyszerre három megyében és a fővárosban, összesen harminckét helyszínen a bűnszövetségben működő cégek ügyvezetőinél, irodáiban és a könyvelőknél tartott házkutatások és lefoglalások során.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán folyik nyomozás bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.