Két országban is körözték a kokaindílert

A horvát férfit végül Budapesten kapták el, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják.

MTI
2016. 11. 16. 6:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 34 éves S. Goran horvát állampolgárt a rendőrök hétfőn fogták el a Damjanich utcában – olvasható a Police.hu oldalon.

Közölték, a férfi Bajza utcai tartózkodási helyén házkutatást tartottak, és ennek során körülbelül 13 kilogramm zöld növényi törmeléket és 1,3 kilogramm – fehér por, illetve tömbösített állagú – kábítószergyanús anyagot találtak a nyomozók, valamint digitális mérleget, vákuumfóliákat, vákuumozógépet, közel 4 millió forint készpénzt, illetve valutát és egy hamisított bosznia-hercegovinai útlevelet foglaltak le.

A vegyészszakértő előzetes véleménye szerint a növényi törmelék marihuána, a fehér por és tömbösített anyag pedig kokain, amelyek hatóanyag-tartama meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A lefoglalt kábítószer kiskereskedelmi feketepiaci értéke több mint 90 millió forint.

A férfi ellenőrzése során a nyomozók megállapították, hogy vele szemben két nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van, Horvátország fegyveres rablás, Szerbia halált okozó cserbenhagyásos közlekedési bűncselekmény miatt körözi – olvasható.

Kiderült, hogy a férfi évek óta a házkutatás során megtalált és lefoglalt hamis útlevélben szereplő álnéven bujkált és utazott Európában.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.