Embercsempész taxisok ellen emeltek vádat

Egy pakisztáni férfi pedig előzetes letartóztatásba került.

MTI
2016. 12. 21. 9:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a pakisztáni férfi még július 17-én este Budapesten bízta meg a három taxist, hogy vigyenek el tizenegy – a szerb–magyar határt illegálisan átlépő – afgánt Madaras külterületéről Budapestre.

A sofőrök másnap hajnalban vették fel a pakisztáni férfi útmutatásai alapján és vezetésével az Ausztriába, Franciaországba és Olaszországba készülő migránsokat, de nem jutottak messzire, mert Bácsbokod külterületén a bajai rendőrök igazoltatták és elfogták mindannyiukat.

A vádlottak közül a pakisztáni férfi előzetes letartóztatásban van, míg három bűntársa szabadlábon várja a tárgyalást.

A járási ügyészség több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészéssel vádolja őket, és végrehajtandó börtön kiszabását kérte, továbbá indítványozta a pakisztáni embercsempész kiutasítását az országból. Az ügyben a Bajai Járásbíróság hoz majd döntést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.