Saját cégétől lopta a csiszolót, majd eladta a neten

Vádat emeltek egy 30 éves és egy 38 éves Nógrád megyei férfi ellen.

MTI
2016. 12. 09. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bóna Gyula elmondta: az egyik vádlott évek óta egy salgótarjáni gyárban dolgozott már, amikor idén tavasszal pénzszűkébe került. Mivel könnyen hozzáférhetett különböző szerszámokhoz, valamint azt tapasztalta, hogy a portán sosem vizsgálják át a ruházatát és a táskáját, elhatározta, hogy ellop néhány kisgépet.

Ekkoriban ismerkedett meg a másik vádlottal, aki biztosította, hogy megvásárolja tőle a lopott holmit.

Májusban az elsőrendű vádlott összesen tizenöt mérőórát, hat csiszológépet és egy precíziós nagyítót vitt ki a hátizsákjában az üzemből. A kisgépeket – jóval áron alul – rögtön továbbadta a másik vádlottnak, aki azokat egy portálon meghirdette, és néhányat sikerült is gyorsan értékesítenie.

Időközben a gyár egyik alkalmazottja felfigyelt a hirdetésre, és meg akart bizonyosodjon arról, hogy a gyárból származó gépeket árulják-e. Ezért jelentkezett a hirdetésre, majd néhány eszközt meg is vásárolt. A cég a gyári számok alapján azonosítani tudta a kisgépeket, és feljelentést tett.

A vádlottak 645 ezer forint kárt okoztak a gyárnak, ebből 390 ezer térült meg.

A főügyész közölte: a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség az elsőrendű vádlott ellen nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, társa ellen pedig nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A büntetlen előéletű vádlottakra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a kár és a bűnügyi költségek megtérítését indítványozták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.