A bíróság a vádlottat, akit több mint tizenhat évvel az eset után fogtak el, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.
A táblabíróság döntésével jelentősen enyhítette a most negyvenéves Tóth Rolandra első fokon kiszabott életfogytig tartó büntetést. A Szegedi Törvényszék a férfira az elkövetéskor hatályos jogszabályok alapján legsúlyosabb – a feltételes szabadságot harminc évet követően lehetővé tevő – büntetést szabta ki. A jogerős döntés alapján a vádlott a 14 éves fegyházbüntetés négyötödének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott – akit két, csuklyát viselő fegyőr vezetett elő a tárgyalásra – az utolsó szó jogán beismerte, hogy háromszor megütötte a taxist, de azt állította, nem volt szándéka megölni a férfit.
A vádlott 1998. szeptember 15-én az akkor még fiatalkorú barátnőjével érkezett Szegedre, hogy továbbmenjenek a férfi szüleihez, akikről annyit tudtak, hogy Domaszék mellett egy tanyán élnek. De már túl késő volt, így csak taxival folytathatták volna útjukat, amire viszont a vádlottnak nem volt elég pénze. A férfi elhatározta, hogy akár a sofőr élete árán is megszerzi a taxis pénzét, miután őket Domaszékre vitte.
A férfi megalkudott a későbbi sértettel a tarifáról, és elindultak a Szeged melletti faluba. A lány elöl, a sofőr mellett, a vádlott hátul ült. A község mellett letértek egy földútra, ahol a férfi elővett egy kalapácsot és azzal fejen ütötte a sofőrt, aki védekezni próbált. A vádlott folytatta a taxis bántalmazását, majd kihúzta a sértettet a gépkocsi elé, és ott tovább ütötte, közben leköpte, szidalmazta és azt kérdezte: „Miért nem halsz már meg?”. Az ütlegelést egészen addig folytatta, amíg a férfi életjeleket mutatott.
A szakértői vélemény szerint a sértett fejét legalább 22 – de feltehetően jóval több – ütés érte, a vádlott három testhelyzetben is bántalmazta áldozatát, lényegében összetörte a koponyáját. Azt követően átkutatta a taxis ruházatát, magához vette az aznapi bevételt – mintegy négyezer forintot – és a sértett mobiltelefonját, majd a holttestet elrejtette a kukoricásba. A maradványokat több héttel később aratók találták meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!