Válságos állapotban a buszbaleset egyik sérültje

Egerből a miskolci megyei kórházba szállították át a középkorú nőt.

MTI
2016. 12. 20. 11:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója kedden az MTI-nek elmondta, hogy a középkorú nőt romló központi idegrendszeri tünetekkel vették át.

A sérültet a kórház központi aneszteziológiai és intenzív osztályán kezelik. „Jelenlegi állapota súlyos, életveszélyes, válságos” – hangsúlyozta Csiba Gábor.

Emlékeztetett arra, hogy korábban a megyei kórházban ápolt két súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült közül az egyiknek olyan súlyos kísérő betegsége volt, hogy az életét már nem tudták megmenteni. A másik életveszélyes sérült állapota stabilizálódott, jelenleg a traumatológiai osztályon ápolják – tette hozzá.

A főigazgató arról is beszámolt, hogy emellett a traumatológiai osztályon kezelt sérültek közül kettő állapota stabil, a héten várhatóan hazamehetnek.

A szombat éjjel történt buszbalesetnek már négy halálos áldozata van. Az emeletes busz szombaton éjfél előtt borult fel az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 133-as kilométernél az ónos eső miatt eljegesedett úton. A baleset után további autók rohantak előbb a felborult járműnek, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött, ezek között magyar, román és ukrán is volt.

A felborult busz a debreceni Grand Tours utazási iroda járműve volt, amely a bécsi adventi vásárra szervezett útról szállította haza az utasokat. A buszon nyolcvanegyen utaztak, az összes sérült közülük került ki. A sérülteket Egerbe, Miskolcra és Debrecenbe szállították kórházba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.