Nyomoznak a körmendi politikus viszonya miatt

Szabó Ferenc állítólag viszonyt folytatott egy kiskorúval, aki most 16 éves.

MTI
2017. 02. 13. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője múlt kedden azt közölte az MTI-vel, hogy állampolgári bejelentés történt az ügyben, amelynek nyomán feljelentéskiegészítést rendeltek el.

A szóvivő az MTI érkelődésére hétfőn már azt mondta: megindult a rendőrségi nyomozás, amelyet kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen rendeltek el. Ezzel a korábban elrendelt feljelentéskiegészítés okafogyottá vált, de gyanúsítás még nem történt az ügyben.

Szabó Ferenc egy hete még azzal indokolta lemondását az MTI-nek, hogy magánéletében történtek változások, illetve egyéb munkái szaporodtak meg annyira, hogy a továbbiakban nem tudja ellátni alpolgármesteri feladatait, de jelezte, hogy egyéni körzetében továbbra is önkormányzati képviselő kíván maradni.

A politikus akkor nem adott egyértelmű választ, hogy a jövőben is a Fidesz-KDNP színeiben kíván-e tevékenykedni a közéletben, annyit azonban megerősített, hogy január 27-én lemondott a pártjában viselt tisztségeiről. Az MTI-nek KDNP-s forrásból hétfőn megerősítették, hogy Szabó Ferenc azóta már kilépett a pártból is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.