A rendőrség is nyomozhat Karesz atya után

Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak: a kozármislenyi pap egy fiatal fiúval tartott fenn titkos viszonyt.

MNO
2017. 03. 21. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy szülő tett feljelentést a gimnazista fiúval viszonyt fenntartó kozármislenyi pap ellen, ezért leplezhette le önmagát a plébános, hogy megelőzze a nagyobb botrányt – írta kedden az Atv.hu.

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, a Karesz atya néven közismert katolikus pap saját maga árulta el feletteseinek, hogy évekkel korábban titkos kapcsolatot tartott fenn egy pécsi középiskolással – a plébánost ezután azonnal felmentették a szolgálat alól. A férfi azzal magyarázta a vallomást, hogy lelkiismeret-furdalása volt az elhallgatott viszony miatt – a portál szerint azonban sokkal prózaibb ok állt a leleplezés mögött: egy felháborodott szülő a rendőrséghez fordult, Karesz atya pedig előremenekült, hogy megelőzze a még nagyobb botrányt.

Az Atv.hu megkereste az ügyben a rendőrséget – azt a választ kapta, hogy

kiskorú veszélyeztetésének gyanújával indult nyomozás egy 42 éves szentlőrinci férfi ellen.

Karesz atya jól ismert és kedvelt lelki vezetőnek számított Pécsen és a környékbeli településeken: korábban erkölcstant is oktatott a városi diákoknak, laza stílusa, közvetlensége miatt pedig kedvelték a fiatalok.

Kozármisleny Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2015-ben Kozármisleny Városért érdemérmet adományozott a plébánosnak. A díjat egy ünnepi testületi ülés keretében adták át Karesz atyának, akit a konferanszié így jellemzett a felvezető szövegében: „Vállalja és vallja, hogy ő pont ugyanolyan ember, mint a többi hívő. [ ] Amivel még különb sokunknál, hogy vállalja a hibáit. Nem rejtegeti, bevallja. És ha kell, képes másokkal négyszemközt, vagy nyilvánosan bocsánatot kérni. Leginkább ezért szeretjük és tiszteljük őt. Hiszen éppen olyan, mint mi vagyunk, és ezért a hívek minden hibáját örömmel megbocsájtják neki.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.