Élete végéig börtönben marad az ivádi gyilkos

Visszautasította a férfi közeledését a 18 éves lány, akit ezután fejbe vágott, és autójával áthajtott rajta.

MTI
2017. 03. 23. 17:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fórizs Ildikó közlése szerint K. Zs. S. a legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, a férfit tíz évre a közügyektől is eltiltották.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2015 márciusában P. K. sértett Salgótarjánból haza akart utazni Bátonyterenyére. A vádlott, aki látásból ismerte a 18 éves sértettet, felajánlotta, hogy gépkocsijával hazaviszi a lányt.

Menet közben a vádlott megkérdezte a sértettől, hogy ötezer forintért hajlandó lenne-e vele közösülni. A sértett az ajánlatra nem válaszolt, hallgatását a vádlott beleegyezésnek vélte, ezért a főútról lekanyarodott, és Ivád külterületén egy dűlőnél megállt.

A helyszínen mindketten kiszálltak a kocsiból. A sértett a vádlott szexuális közeledését elutasította, emiatt a vádlott csalódott és dühös lett. A lányt egy alkalommal arcon ütötte, majd egy, az eljárás során elő nem került rúdszerű, de éles eszközzel a fején többször megütötte.

A sértett a földre került, ekkor a vádlott újra ütést mért a lány halántékára. A koponyatörés következtében a lány eszméletét vesztette, és az ehhez társuló kivérzéses sokk rövid időn belül a halálát okozta. Az életét azonnali orvosi segítség sem tudta volna megmenteni.

A vádlott visszaült a gépkocsijába, azonban úgy észlelte, hogy a sértett még él, ezért a járművel megfordult, és folyamatos gázadással ráhajtott a földön fekvő lányra. Ezt követően a férfi visszatolatott, és elindult Salgótarjánba. A sértett még életben volt, amikor a gépkocsi ráhajtott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.