Gyerekek raboltak gyerekektől Budapesten

Az egyik fiatalkorú rabló egyszer még egy bicskát is elővett. Az ügyész javítóintézetbe küldené őket.

MTI
2017. 04. 26. 9:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két fiatalkorú kiskorúaktól rabolt többször Budapesten, a legfiatalabb áldozat egy 10 éves fiú volt, az ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt – közölte a Fővárosi Főügyészség. A két fiatalkorú 12, illetve 13 éves volt, amikor a bűncselekményeket elkövették – olvasható a közleményében.

A vádirat szerint a fiatalkorú elkövetők egyike – az akkor 13 éves fiú – még 2016. március 27-én a déli órákban a III. kerületben az utcán pénzt követelt egy 10 éves iskolatársától, többször megütötte és megrúgta, a zsebéből ki akarta venni ezer forintját. A megtámadott fiú azonban ezt nem hagyta, kiabálni kezdett, amire a járókelők felfigyeltek és a segítségére siettek, ezért a támadó elmenekült.

Két hónappal később, 2016. május 19-én a két fiatalkorú vádlott együtt rabolt ki egy 12 éves fiút a XI. kerületben. A sértett a fenyegetés és bántalmazás hatására átadta a mobiltelefonját és a BKV-bérletét.

A fiatalabb elkövető 2016. július 1-jén a IX. kerületben szintén egy kiskorút támadott meg a telefonjáért. Dulakodás alakult ki közöttük, a vádlott elővett egy bicskát, amivel a sértett egyik ujját megszúrta.

Az I. és XII. kerületi ügyészség többrendbeli – egy esetben felfegyverkezve elkövetett – rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyben, és a fiatalkorú elkövetők életkorára tekintettel – a rájuk vonatkozó szabályok szerint – javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt a vádiratban – olvasható az ügyészségi közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.