Nem létező műszaki cikkeket árult, milliókat tett zsebre

A férfi három éven keresztül verte át vevőit az interneten.

MTI
2017. 05. 03. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi 2013 októberétől 2016 augusztusáig több internetes hirdetési portálon kínált eladásra mobiltelefonokat, számítógépeket, számítógépes játékokat, motoros fűkaszákat, láncfűrészeket, ezek azonban soha nem voltak a birtokában. A törvényes jövedelemmel egyébként nem rendelkező férfi többtucatnyi álnevet és hamis lakhelyet tüntetett fel a hirdetésekben, és a sorozatos bűncselekményekből származó pénzből fedezte a megélhetését.

Az áldozataitól kicsalt pénzeket a féltestvére, két barátnője vagy az édesanyja bankszámlájára utaltatta, majd velük felvetette, de a számlatulajdonosok nem tudtak arról, hogy a beérkező összegek bűncselekményből származnak. A vádlott 2014 nyarától már postai utalással a saját nevére kérte a kicsalt összegeket.

A vádlott összesen hétmillió forintos kárt okozott a becsapott vevőknek, csupán egyetlen vásárló volt, aki gyanút fogott, és az elküldött pénzt még vissza tudta utaltatni a postával.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség 120-rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás és egy csalási kísérlet miatt emelt vádat a különös visszaesőnek számító férfi ellen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.