Évtizedes börtönbüntetésre számíthat az a büntetett előéletű férfi, aki 2015 decemberében majdnem megölte Józsefvárosban élő nagyanyját. Az ügyben a napokban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség – vádiratuk szerint a férfi már korábban is követett el vagyoni és garázda jellegű bűncselekményt, részben nagyanyja ellen, és emiatt börtönben is ült, ahonnan 2009 júniusában szabadult.
Hozzátartozója azonban később is támogatta a vádlottat, pénzt adott neki, és egy ideig azt is megengedte, hogy nála aludjon, amit az unoka újabb lopásokkal „hálált meg”.
A férfi 2015. december 21-én újra meglátogatta nagyanyját, részegen dörömbölt a bejárati ajtón, az idős asszony azonban mélyen aludt, nem hallotta a zajokat.
Mivel nem tudott bejutni, a vádlott dühében betörte az ajtó üvegezett ablakát, és egy öngyújtóval meggyújtotta a belül rögzített függönyt – bár tisztában volt vele, hogy nehézkesen mozgó nagyanyja képtelen lesz a tűz eloltására.
A lángok a meggyújtott függönyről gyorsan átterjedtek az ajtófélfára, majd az ajtó belső felületére, a fapadlózatra és a lábtörlőre, a fal melletti tárgyakra, valamint a villanykapcsolókra és a vezetékekre is, a lakást pedig elárasztotta a füst – eközben a férfi lépcsőházban maradt, és a padlásfeljáró lépcsőjén ülve figyelte a tűz tovaterjedését.
A szomszédok szerencsére rövid időn belül észlelték a tüzet, és azonnal értesítették a tűzoltókat, egyúttal telefonon riasztották a sértettet. Az idős nő csak a csörgésre ébredt fel, majd ezután megpróbált kimenekülni – azonban az ötödik emeleti lakásból kizárólag a meggyújtott ajtón keresztül tudott volna kijutni, amelyet a lángok miatt ekkor már megközelíteni sem lehetett.
A helyszínre riasztott tűzoltók időben megérkeztek, betörték az ajtót, majd kihozták az asszonyt. A tragédiát csak a szomszédok gyors közbeavatkozása előzte meg, a tűz pedig a többszintes társasház többi lakójának életét is veszélyeztette.
Az ügyészség épp ezért különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja a 45 éves férfit – ennek büntetési tétele akár tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.