Ismét börtönre ítélték B. Ferencet és fiát

Tizenkét, illetve tíz év fegyházbüntetést kaptak.

MTI
2017. 06. 07. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bűncselekmény 1999 márciusában történt Újszentmargitán. A sértettre álmából felriasztva támadtak rá, és – a vád szerint betonvassal – olyan brutálisan bántalmazták, hogy életét vesztette.

A gyilkossággal megvádolt apát és fiát társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében találta vétkesnek 2002-ben a bíróság, amiért 15, illetve 13 év fegyházbüntetést kaptak. A Szegedi Ítélőtábla másodfokú végzése hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, az új eljárásban pedig bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették őket.

A két férfi az előzetesben és házi őrizetben töltött évekért összesen 45 millió forint kártérítést kapott 2007-ben. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség perújítási nyomozást rendelt el az ügyben 2012-ben, mivel a vádhatóság szerint „új és perdöntő bizonyítékokat” sikerült beszerezni. Ebben az eljárásban hirdettek elsőfokú ítéletet szerdán Debrecenben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.