Négy dohányboltot rabolt ki a pisztollyal fenyegetőző kapucnis támadó

Az ügyészség most emelt vádat ellene, akár húsz évet is kaphat.

MN
2017. 06. 08. 8:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a 32 éves férfi 2016 márciusa és szeptembere között három XXI. kerületi és egy XXII. kerületi dohányboltot rabolt ki valódi fegyvernek látszó riasztópisztolyával. A férfi mindig eltakarta az arcát, a fejére kapucnit, a kezére kesztyűt húzott. A vádlott a dohányboltokban a pisztollyal megfenyegette az eladókat, és a kasszában lévő pénz átadását követelte tőlük. Volt olyan sértett, akinek a fegyvert közvetlenül a homlokához tartotta.

A vádlott 860 ezer forintot szerzett így.

A trafikrablások mellett a férfi augusztusban egy XXI. kerületi postahivatalból is megkísérelt fegyverrel pénzt szerezni. Kora délután megjelent a postánál, és még az üzlet előtt eltakarta az arcát egy sállal, a fejére pedig sapkát húzott, ami a posta egyik alkalmazottjának gyanús lett. A nő ezért egy munkatársával az ajtóhoz szaladt, hogy azt bezárja, amikor azonban ezt a vádlott meglátta, ő is az ajtóhoz futott, elővette a pisztolyát, és az ajtórésbe tette. Az üzlet dolgozóinak sikerült megakadályozniuk, hogy a vádlott bejusson, így a férfi végül elmenekült a helyszínről.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntette, illetve annak kísérlete miatt emelt vádat. Ebben az esetben – a visszaeső elkövetőre és a halmazatra tekintettel – az ezek miatt kiszabható szabadságvesztés felső határa a 20 évet is meghaladhatja – áll a közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.