Mit ér a múzeumlátogatás, ha a valódi kincseket eldugják előlünk?

Európa múzeumaiban egymást érik a műtárgylopások. A tolvajok egyre értékesebb tárgyakat céloznak meg, az intézmények pedig kénytelenek újragondolni, mit és hogyan mutatnak meg a közönségnek. Van, ahol a legféltettebb műveket inkább raktárban tartják, máshol másolat kerül a vitrinbe. A kérdés egyre kényelmetlenebb: mit ér egy múzeumlátogatás, ha éppen az eredetit nem lehet látni?

Fotó: AFP

A kérdés ezzel már nem pusztán az, hogy sikerül-e megőrizni az eredeti tárgyat. Hanem az is, hogy 

mi történik a múzeummal, ha éppen a legfontosabb műtárgyait nem tudja megmutatni.

Mit ér az eredeti?

A múzeumok egyik legfontosabb vonzereje éppen az eredeti műtárgy jelenléte. Egy több száz vagy akár több ezer éves tárgy előtt állva a látogató nem csupán azt látja, amit annak készítője egykor létrehozott, hanem magával az eredeti tárggyal találkozik. Ez a közvetlen találkozás akkor is különleges élményt jelent, ha a műtárgyat már csak üveg mögül, nagyobb távolságból lehet szemlélni.

Guy Turton, a múzeumok közönségstratégiájával foglalkozó MHM igazgatója a BBC-nek arról beszélt, hogy 

az eredetiség tudata önmagában is különleges kapcsolatot teremthet a látogató és a műtárgy között. 

Egy másolat megmutathatja ugyanazt a formát és részleteket, de nem ugyanazt a tárgyat látjuk.

Ugyanakkor a másolat sem szükségszerűen rossz megoldás. A különbséget részben az intézmény magyarázata teremti meg. Ha a látogató tudja, hogy az eredetit a biztonsága érdekében nem állították ki, egészen másként néz a reprodukcióra, mintha csak utólag derülne ki, hogy amit lát, nem az eredeti. Erre jó példa a Vix-torques története is. A múzeum már a lopás előtt rendelkezett olyan másolattal, amely alkalmas volt arra, hogy az eredeti nélkül is megmutassa a tárgy formáját és jelentőségét. A kérdés most az, hogy a hasonló megoldások kivételből lassan általános gyakorlattá válnak-e.

A Bayeux-i falikárpit iránti érdeklődés jól mutatja az eredeti műtárgy különleges vonzerejét. A közel ezeréves hímzés franciaországi otthonának felújítása miatt került a British Museumba, ahol az első jegykontingens egyetlen nap alatt elfogyott, a kiállítás előtt pedig hosszú sorok alakultak ki. A látogatók azért várakoztak, hogy személyesen láthassák azt a műtárgyat, amelyet korábban csak reprodukciókról ismertek. Az eset azt is jelzi, hogy az eredeti műtárgyakért ma is útra kelnek az emberek. A múzeumok ezért kettős feladattal szembesülnek: egyszerre kell megóvniuk a műtárgyakat és biztosítaniuk a közönség hozzáférését.

Több üveg, nagyobb távolság

A múzeumi lopások nemcsak üres vitrinekhez vezethetnek. Megváltoztathatják a kiállítások fizikáját is: hol állhat a látogató, milyen messziről nézhet egy tárgyat, mennyi üveg választja el tőle, és egyáltalán az eredeti vagy annak másolata kerül-e elé.

A védelem nem mindig jelenti azt, hogy egy műtárgy eltűnik a kiállításról. Lehet, hogy ugyanott marad, csak közelebb már nem lehet menni hozzá. A brit Government Indemnity Scheme előírásai szerint az olyan hordozható értékeket, mint az arany, az ezüst vagy az ékszerek, zárt, riasztott vitrinekben kell tartani, bizonyos műtárgyakat pedig legalább egy méterrel el kell választani a látogatóktól. Ha egy múzeum nem tud elegendő munkatársat biztosítani egy ilyen kiállítótér felügyeletéhez, a szabályozás lehetővé teszi annak bezárását.

A BBC által megszólaltatott Guy Turton szerint ez nem jelentéktelen változás. Megfigyeléseik alapján 

a látogatók alaposabban foglalkoznak egy műtárggyal, ha közelebb léphetnek hozzá, megnézhetik a részleteit, és több oldalról is szemügyre vehetik. A nagyobb távolság, a feltűnőbb akadályok és az intézményesebb környezet viszont gyengítheti ezt a kapcsolatot.

A biztonság szigorítása a kölcsönzéseket is érinti. A nagy értékű művek utaztatásánál a biztosítók és a múzeumok egyaránt nagyobb figyelmet fordítanak a kiállítás körülményeire. James Ferrer, a Lockton képzőművészeti és múzeumi szakértője ugyanakkor hangsúlyozta a BBC-nek: ezeknek a követelményeknek nem az a céljuk, hogy ellehetetlenítsék a műtárgyak kölcsönzését, hanem hogy biztonságosabbá tegyék azt.

Rembrandt: Éjjeli őrjárat (Fotó: Charles Onians / AFP)

Rembrandt Éjjeli őrjáratának restaurálását a Rijksmuseum 2019-ben indított, többéves projekt keretében a közönség szeme előtt, üvegfal mögött végzi. A látogató így ugyan távolabb kerül a festménytől, közben azonban olyasmit is láthat, ami egy hagyományos kiállításon rejtve maradna: a műtárgy vizsgálatát és restaurálását.

A kérdés végső soron nem az, hogy a múzeum válasszon-e biztonság és hozzáférés között, hanem az, hogyan tudja a biztonsági korlátozásokat úgy kialakítani, hogy közben az eredeti műtárgy megtapasztalásának élménye se vesszen el.