Arra lehetett számítani, hogy a Fővárosi Ítélőtábla csütörtök reggel kihirdeti a jogerős ítéletet a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügyben. Két tárgyalási napot írtak ki, június 21-et és 22-t, azonban szerdán kora délután az ítélőtábla a honlapján közzétette: a június 22. napjára kitűzött ülést nem tartják meg – szúrta ki az Index. A portál a sajtóosztály munkatársától úgy tudja, várhatóan szeptemberben folytatódik a per, és bizonyítást vesznek fel.
Az Index azt írja, az apa, K. Rudolf fizikai és mentális állapota jól láthatóan nagyon sokat romlott az utóbbi időben, olyannyira, hogy szerdán – még a zárt tárgyalás elrendelése előtt – a tanácselnök bíró rá is kérdezett, milyen betegség okozza ezt, amire K. nem adott érdemi választ. A jegyzőkönyvbe végül bediktálta a bíró, hogy a vádlott a kérdésekre odaillő válaszokat ad, a szituációval tisztában van, de nagyon lefogyott, „botorkáló a járása”, és szemmel láthatóan kifejezetten rossz egészségi állapotban van. Az anyán nem látszott változás.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó büntetőügye volt a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás. A Blikk 2013 novemberében számolt be arról, hogy a házaspár hosszú évekig „emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal”. A vád szerint a szülők éveken keresztül kínozták, megerőszakolták, ürülékkel és patkánnyal etették három kisiskolás gyermeküket.