Vádat emeltek a több százmilliós áfát elcsaló szegedi cég ügyében

Fiktív számlákat szerzett be, és évek alatt 330 millió forinttal csökkentette adóterheit a trükkös tulaj.

MN
2017. 07. 27. 8:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen nagy értékű, bűnszervezetben elkövetett csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat egy szegedi székhelyű cég tulajdonosa és két ismerőse ellen, akik 2010 és 2012 között fiktív számlákkal kerülték el az adóbefizetést.

A vádirat szerint a cégtulaj a vállalkozás tevékenysége során számla nélkül szerezte be az általa számlával értékesített termékeket – az áru eredetét pedig a másik két vádlott által kiállított, hamis számlákkal fedte le.

A vádlott határozta meg társainak, hogy milyen termékekről és milyen áron állítsanak ki számlákat, amelyet a segítők saját és más, az ügyletről nem tudó, összesen tizenhat cég nevében bocsátottak ki. A tulaj aztán a fiktív számlákat szerepeltette könyvelésében, így csökkentve az áfabefizetés mértékét. A vádlott így összesen mintegy 330 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, amihez a másik két vádlott segítséget nyújtott.

Az öttől tizenegy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények miatt a Csongrád Megyei Főügyészség börtönbüntetést, pénzbüntetés kiszabását kéri, és indítványozza, hogy a gazdálkodó szervezetben vezető tisztségviselőként járhassanak el. A cég vezetőjével szemben 330 millió forint erejéig vagyonelkobzás elrendelésre is indítványt tett az ügyészség. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.