A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 31 éves férfi ellen.
Korábban bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint 2017. május 17-én újbudai tartózkodási helyéről eltűnt egy fiatal férfi. A körözési eljárás során felmerült annak a gyanúja, hogy bűncselekmény áldozata lett.
A BRFK életvédelmi osztályának nyomozói tetemkereső kutya segítségével 2017. szeptember 4-én Budapest XI. kerületében egy fás, bokros területen elásva találták meg az eltűnt személy holttestét. A helyszínelés során megállapították, hogy a férfit brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található.
A nyomozók 2017. szeptember 7-én a reggeli órákban saját lakásában elfogták a 31 éves, budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint megölte az eltűnt férfit. V. Zsoltot a nyomozók előállították a BRFK épületébe, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására.