28 pakisztánit zsúfolt a furgonba egy abonyi embercsempész

Egy 30 fős csoportot is lekapcsolt a rendőrség az M6-os autópálya mellett.

MN
2017. 11. 22. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszonnyolc migránst találtak a rendőrök az éjszaka egy furgonban Baranya megyében, harmincat pedig az M6-os autópálya mellett igazoltattak – közölte a rendőrség szerda reggel a honlapján.

A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hajnali fél háromkor ellenőrizték az M60-as autópálya szajki pihenőjénél a járművet, amely 28 migránst szállított, ők pakisztáni állampolgárnak vallották magukat. A furgont vezető 50 éves abonyi férfit embercsempészés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

A migránsokat, akik nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba beutazáshoz és az itteni tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, és a személyazonosságukat, magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Visszakísérik azokat az illegális migránsokat is, akikre ugyanekkor, az M6-os autópálya és az 57-es út csomópontjának közelében találtak rá. A 30 fős csoport tagjai közül tizenketten afgán, tizenketten pakisztáni, hatan pedig indiai állampolgárnak vallották magukat, és szintén nem rendelkeztek az itteni jogszerű tartózkodáshoz szükséges okmányokkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.