A Sárvári Járási Ügyészség bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival és három társával szemben, akik az egyik Vas megyei városban, és Ausztriában is működtettek bordélyházakat 2011 őszétől egészen 2016. július közepéig – közölte az ügyészség.
A vád szerint a férfi Magyarországon és Ausztriában is létrehozott cégeket, amelyek üzemeltetésében működtetett szórakozóhelyeket, ahol szervezett keretek között nyújtottak szexuális szolgáltatást az erre a célra kialakított szobákban.
A szexuális szolgáltatást „VIP sztriptíz” néven tüntették fel az árlapon, és az ebből származó bevételt a pultosok rögzítették záráskor. Magyarországon a félórás szobaár 18 ezer, az egyórás 32 ezer forint volt, míg Ausztriában 60 euró, illetve 105 euró, melyből maguk a prostituáltak 10, illetve 18 ezer forint körüli összeget kaptak.
A cégek ügyvezetőjeként dolgozó férfi megbízta a pultosként alkalmazott társait, hogy a prostitúció folytatásához szükséges, napi feladatokat lássák el és irányítsák. Ők felügyelték és irányították az üzletet, átvették a pénzt a vendégektől, majd műszak végén kifizették a prostituáltakat.