A rendőrség elfogta azt a férfit, akit a budapesti Népligetben tavaly októberben elkövetett gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak – jelentette be a főváros rendőrfőkapitánya pénteki sajtótájékoztatóján.
Bucsek Gábor közölte, a 29 éves, budapesti S. Krisztián lakos beismerő vallomást tett.
A rendőr vezérőrnagy felidézte: tavaly októberben egy járókelő holttestet talált a főváros X. kerületében, a Népliget bokros részén. A rendőrök megállapították, hogy a nőt megölték.
Az ügy felderítésére felállított nyomozócsoport mintegy 200 bűnjelet rögzített, és több mint 4000 embert hallgatott ki.
Végül a december 14-én – a Népligetben történt bűnügyhöz hasonló körülmények között – ugyancsak a főváros X. kerületében történt bűncselekmény vezetett nyomra, amelynek során egy férfi súlyosan bántalmazott egy 55 éves nőt.
Ahogy arról beszámoltunk, az illetőről néhány napja már közzétett egy videofelvételt a rendőrség, ezen az látszik, hogy egy fővárosi villamosmegállóban sétálgat zsebre dugott kézzel. Ekkor még azért keresték, mert a budapesti Szállás utcában életveszélyesen megsebesített egy nőt.
A kamerafelvételeknek köszönhetően sikerült azonosítani a támadót, és december 20-án elfogták. A férfi kihallgatása során mindkét bűncselekményt beismerte – mondta a főkapitány.
A Népligetben történt gyilkosság áldozata egy három gyermeket nevelő, 40 éves asszony volt.