Feltehetőleg még 160 üveg metilalkoholt tartalmazó, mérgező szeszes ital van ismeretlen személyeknél – közölte a rendőrség a honlapján azt követően, hogy csütörtökön elfogták azt a 47 éves, debreceni férfit, aki a gyanú szerint Debrecen-Nagycserén állította elő azt a mérgező italt, amelytől többen kórházba kerültek Szerepről.
A rendőrség arra figyelmeztet, hogy akik ismert italmárkák üvegében lévő, zárjegy nélküli, Duty Free Shop felirattal ellátott, mérgező szeszes italt vásároltak, semmiképp se igyanak belőle.
A gyanú szerint N. Sándor metilalkohol és adalék anyagok, aromák hozzáadásával különböző szeszes italokat állított elő egy nagycserei tanyán. A gyanúsított az általa előállított hamis, mérgező italokat eladta ismerőseinek, akik továbbértékesítették őket.
A hét elején Szerepről legalább húsz embert szállítottak kórházba. A Debreceni Egyetem közlése szerint többen hazamehettek közülük csütörtökön, a klinikán kezelt öt felnőtt közül kettő állapota súlyos, válságos. Három beteg tünetmentes, őket még megfigyelés alatt tartanák, de saját felelősségükre haza akarnak menni.
A mérgezett italból gyermekek is fogyasztottak, a klinikán kezelt hat ápolt közül hármat szerdán hazaengedtek. Három gyermeknél kontrollvizsgálatok folynak, ellátásuk, illetve hazamenetelük a vizsgálatok eredményétől függ.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – igazságügyi toxikológus szakértő bevonásával – folytat nyomozást N. Sándorral szemben.