Beismerte tettét a férfi, akit a budapesti Népligetben tavaly októberben elkövetett gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. S. Krisztián arról is beszélt, miért követte el tettét – írja a Blikk.
A férfi ügyvédje a lapnak elmondta: védence orvosi segítséget kért a hatóságoktól, a férfi elmondása szerint ugyanis fiatalkorában szexuálisan bántalmazták, szüleivel sem alakított ki jó kapcsolatot, emiatt pedig nem tanulta meg, hogyan is kezelhetné dühkitöréseit, agresszióját. Az ügyvéd hozzátette: védence nagyon sajnálja tettét, és szeretne bocsánatot kérni az áldozat hozzátartozóitól és az emberektől is. Emellett reméli, hogy a büntetését követően sikerül majd beilleszkedni a társadalomba.
A hajléktalan férfi már biztosan a rácsok mögött tölti az ünnepeket, harminc nap múlva meghosszabbíthatják előzetesét – teszi hozzá a lap.
Ismeretes, tavaly októberben egy járókelő holttestet talált a főváros X. kerületében, a Népliget bokros részén. A rendőrök megállapították, hogy a nőt megölték. Az ügy felderítésére felállított nyomozócsoport mintegy kétszáz bűnjelet rögzített, és több mint négyezer embert hallgatott ki.
Végül a 2017. december 14-én – a Népligetben történt bűnügyhöz hasonló körülmények között – ugyancsak a főváros X. kerületében történt bűncselekmény vezetett nyomra, amelynek során egy férfi súlyosan bántalmazott egy ötvenöt éves nőt. Az illetőről néhány napja már közzétett egy videofelvételt a rendőrség, ezen az látszik, hogy egy fővárosi villamosmegállóban sétálgat zsebre dugott kézzel. A kamerafelvételeknek köszönhetően sikerült azonosítani a támadót, és december 20-án elfogták.
A Népligetben történt gyilkosság áldozata egy három gyermeket nevelő, negyvenéves asszony volt.