Őrizetbe vették a hódmezővásárhelyi szatírt

A férfi elismerte, hogy megtámadott egy 65 éves nőt.

MN
2017. 12. 13. 7:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Őrizetbe vett a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság egy 25 éves helybeli férfit, aki megtámadott egy nőt a 47-es út melletti kerékpárúton – írja a Police.hu.

A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított még november 24-én 16 óra 40 perckor Hódmezővásárhelyen támadta meg az ott sétáló, 65 éves nőt, megragadta a melleit, és az úttest melletti bokrok közé próbálta behúzni. A nő ellenállt, ezért a gyanúsított a földre lökte, majd elmenekült. A bűncselekmény következtében az asszony nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség súlyos testi sértés bűntett és szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. A vásárhelyi nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.