Vádat emeltek a Teréz körúti robbantó ellen

A fiatal támadó szöges bombát robbantott, két rendőrt is életveszélyesen megsebesítve, majd pénzt követelt a Belügyminisztériumtól.

MN
2017. 12. 08. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Teréz körúti robbantás ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség élet elleni és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken – jelentette be pénteken az ügyészség.

Keresztes Imre főügyész közleménye szerint az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt

előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolják.

A vádirat lényege szerint tavaly szeptember 24-én este a vádlott a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton robbanószerkezetet – és a rombolóhatás fokozása érdekében nagy mennyiségű szöget – tartalmazó táskát tett le a földre. Kivárta, míg a szokásos útvonalat bejáró egyenruhás rendőrök a táska közvetlen közelébe érnek, és a robbanószerkezetet a járőrpár megölésének szándékával, távirányítással működésbe hozta. A férfi célja az volt, hogy miután megölte a sértetteket, elvegye lőfegyvereiket.

A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a járőröket megölje, más, a közelben tartózkodó emberek pedig akár életveszélyesen megsérüljenek, írja a vádiratot idéző MTI.

A két rendőr súlyos, életveszélyes, egy harmadik sértett pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – emlékeztettek.

A vádlott később a Belügyminisztériumnak elküldött ímélben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy hamarosan konkrét követelésekkel áll elő.

Azt tervezte, hogy a BM-et egymillió euró összegű készpénz kifizetésére kényszeríti azzal a fenyegetéssel, hogy ha nem teljesítik követélését, akkor újabb robbantásokat követ el.

Végül azonban 2016. október 19-én a TEK munkatársai elfogta a férfit.

Az ügyészség szerint a vádlottnak módjában állt volna folytatni, amit eltervezett, mivel a birtokában lévő robbanóanyagok és gyújtószerkezetek felhasználásával olyan szerkezet elkészítésére volt képes, amely több ember életének kioltására alkalmas.

Nem tétlenkedik a Központi Nyomozó Főügyészség, ugyanis pénteken a bőnyi rendőrgyilkos ellen is vádat emelt.

A KNYF győri regionális osztálya pénteken emelt vádat a korábban a Magyar Nemzeti Arcvonalat vezető Győrkös István ellen. Az idős férfit hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztető emberölés, valamint lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolják.

A felhozott vádpontok alapján mindkét férfi életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre számíthat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.