A velencei Dózse-palotából lopták el a maharadzsák ékszereit

Legkevesebb két tolvaj vegyült a látogatók közé, miközben az egyik őrködött, a másik kinyitotta a tárlót

MTI
2018. 01. 03. 20:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiállítás látogatói közé vegyült tolvajok több millió euró értékű ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában. A rendőrség közlése szerint legkevesebb két tolvaj vegyült a látogatók közé, miközben az egyik őrködött, a másik kinyitotta a tárlót, és kiemelt egy arany brosst és egy pár fülbevalót.

A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték meg a Dózse-palotában, a lopás a tárlat zárónapján történt.

A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok egy nagyobb bűnbandához tartoznak. Sikerült nekik a palota riasztórendszerét úgy megváltoztatni, hogy csak az után szólalt meg, amikor már távoztak az épületből.

„Nagyon profi bűnözőkről van szó, akik meg tudtak lógni, annak ellenére, hogy a Dózse-palota riasztórendszere igen fejlett technológiájú” – hangoztatta Vito Gagliardi, Velence rendőrfőnöke.

A gyémántból, aranyból és platinából készült ékszerek vámértékét ugyan 30 ezer euróban állapították meg, de jóval értékesebbek, több millió eurót érhetnek – tette hozzá a rendőrfőnök.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.