Még szeptemberben tűnt el Bartók Béla szobra, most pedig párja, a Kodály Intézet névadóját ábrázoló alkotás is. Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrász Csak tiszta forrásból című bronzművének hiányáról, ahogy az első esetben is, bejelentés érkezett a Kecskeméti Rendőrkapitánysághoz, amely megkezdte a nyomozást – írja a helyi Baon portál. A szobrot lecsavarozó tolvaj egyelőre nincs meg egyik bűncselekményben sem.
Az alkotásokra Kecskemét 7 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kulturális Alaptól, további 700 ezer forintot saját költségvetéséből biztosított. A 2016 májusában rendezett avatáson Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is részt vett.
A művészeket ábrázoló alkotások eltulajdonítása előtt, 2013-ban is történt szoborlopás a városban, akkor a Szaturnuszt cipelték el a rablók, azt az 50 kilogrammos darabot, mely a Naprendszert ábrázoló szoborcsoport része volt. Az a mű egy házkutatás során meglett.